Csontosnak orrhosszon múlott, hogy neve nem került Aperianov „társaságába”.
Egy sokáig feledhetetlen derby befutó, remek finisek, közel telt ház a 100 éves Kincsem Parkban. Többet nem is kívánhattunk volna a derbynaptól.
Talán kicsit hűvösebbet.
Az, ahogyan a későbbi nyerő, Oriental Star és Mirash King "gyűrték egymást" a lóverseny NAGYBETŰS REKLÁMJA volt. Őrjöngött a tömeg a lelátón.
De nézzük a további sorrendet!
Ahogy az oddsok is mutatják Jamal bronzérme óriási meglepetés.
És itt érdemes megállni egy pillanatra. Már télen sokat írtunk róla, hogy nálunk a HJ Racing Team volt a (tavalyi) év főszereplője, hiszen kis istállóval értek el remek eredményeket, azokat százalékos alapon boncolgatva.
Nos, a tegnapi napjuk az egyik legszebb lett vélhetően.
Derbyben 3. hely (Jamal), Buccaneer Díj 4. hely (Guilin), Honvédelmi Miniszter Díja 2. hely (Magic Move), a Mezőhegyesi Díjat pedig megnyerték Euraquilo-val. 4 futás – 4 pénzes helyezés csak a Jovanovic lovakat számolva, hiszen Sunset Ashram Molnár Gyöngyi gondozásában áll, de vissza a derbyhez.
Vielil Argent most is kiváló volt mint mindig, ami a negyedik helyhez bizonyult elegendőnek, azaz nem ismétlődött meg a hamburgi csoda. Molnár Gyöngyi Dzsingisz Kan-jával viszont alaposan melléfogtunk. Legalább egy hónapja őt tippeltük nyerőnek, de egy bodicseket követően végül csak kilencedik, közvetlenül tréningtársa Sunset Ashram előtt. Mégpedig azért, mert a bal hátuljára lesántult, így érthető a gyengébb helyezés.
Csontos Pál tehát nem lett a második, aki a Magyar Derby történetében három egymást követő derbyt nyer. Pubi bácsi – mint oly sok más listán – továbbra is egyedül áll az élen.
Sokat fogunk még beszélni erről a derbyről, erről a napról, amikor is a Maronka Gábor – Jaroslav Línek duó a legfényesebb csillagok közé emelkedett.
Ha Miroslav Jovanovicot dicsértük, mint mondjuk Gáborra?
Nem csak a derbyt nyerte meg, hanem „a Flandorffert”, a “Buccaneert” és a Honvédelmi Miniszter Díját is.
A négyes szám tehát keretbe foglalta a napját: negyedik derbytrófea és négy győzelem a derbynapon. Mindezt majd (majd) 44 évesen! Káprázatos mutató. Ahogy, a Magyar Turf Clubon írtuk lassan a legnagyobb legendák társaságában említhetjük a nevét.
Gábor rosszul mutatja: az bizony már négy!
Ki, hány évesen nyerte negyedik derbyjét?
Maronka 43 (októberben lesz 44)
Ribárszki 45
Aperianov 47
Línek ezzel pedig Esch Győzőt előzte meg és immár egyedül áll a derbylista második helyén, Vas József mögött.
Ő a Buccaneer Díjat (Royal Force-szal), és a Magányos Díjat (Mammasita-val) nyerte még a Derby mellett.
Most – ahogy sok-sok versenyüzem a nagyvilágban – a Kincsem Park is pihenőre vonul, hiszen a következő versenynap majd csak augusztus 3-án lesz.
És egy kicsit mi is szusszanunk, tegyék ezt Önök is.
A teljes eredménysor itt olvasható.
Képek: Bendek Attila